Olasz-kapu – Három-kő – Kellemes családi séta a Bükkben
Közel 2 hónapos bezártság és elszeparáltság után végre ismét kijutottunk a természetbe. Mivel a feleségem nem egy túrázós típus, de neki is szüksége volt már egy kis kimozdulásra, így egy igazán könnyű, családbarát kirándulást terveztem a 2020-as Koronavírus járvány korlátozásainak enyhítése utáni első szombatra. Így kötöttünk ki Szilvásváradon és a Bükk-fennsík egyik könnyen megközelíthető kilátópontján a Három-kő-n, amit akár kisgyermekes családoknak is bátran javaslok.
Kezdem is az elején. Szóval. Hosszas kijárási korlátozás, vírustól való rettegés, stb, borítékolható volt, hogy Magyarország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja nem csak nekem jutott eszembe. Dél körül érkeztünk meg, a Szalajka-völgy bejáratában lévő parkolóban már 11 óra körül igencsak sok autó parkolt. Sebaj, mivel ahogy említettem a feleségem nem egy túraguru (egészségügyi okok miatt!), így kifizettem az 1700Ft-os jegyet (2020.05.09-i ár), mellyel egészen az Olasz-kapuig fel lehet menni (a Bükk-fennsík egyik kapuja). A felfelé vezető út felén megálltunk a Millenniumi kilátó parkolójában, és felmentünk szétnézni a kilátóba (felnőtt jegy 500Ft). Az időjárás csodálatos volt, a Tátra sziluettje is látszott a távolban, csodálatos színekben pompázott az üdezöld erdőség. Beszéljenek magukért a képek.
A kilátót magunk mögött hagyva folytattuk utunk a felső parkoló irányába. Az aszfalt nem legjobb minőségű, kátyús és néhol annyira szűk, hogy 2 autó szinte nem is fér el egymás mellett. Az utat külön kalandossá teszi, hogy rengeteg hajtűkanyar van benne, ami a sziklafalak miatt teljesen beláthatatlan, így a többi autós, biciklis és persze saját magunk testi épsége miatt az ilyen helyeken bőszen nyomkodtam az autó dudáját, nehogy meglepetés érjen bárkit is. A faluból számítva kb 12km-es út végén a parkolóban egy tucat autó állt, parkolóhely így volt bőven.
Innen már gyalogosan indultunk tovább (lásd GPS track) az aszfaltcsíkon. Gyönyörű, virágokkal teli rétek mellett haladt utunk, néhol erdőrészeken át. Elértünk a Zsidó-réthez ahol már murvás, erdei úton folytatódott a séta a lankás fennsíkon. Sok emberrel találkoztunk, komoly túrázókkal, kisgyermekes kirándulókkal és kerékpárosokkal. Kb 1 óra alatt el is értük a Béli bükkre néző sziklaletöréses, 904m magasságban fekvő Három-kő természetes kilátóhelyet. Viszonylag sok kiránduló és túrázó pihent itt és gyönyörködött a tájban a szikrázó napsütésben. Íme pár fotóm a pazar kilátásról:
Miután kigyönyörködtük magunkat, ugyanazon az úton ahol jöttünk, visszasétáltunk az autóhoz és hazafelé vettük az irányt (egy kis szilvásváradi barátlátogatást követően).
Összegzésül, ezt a valamivel több, mint 7km-es kirándulást nyugodt szívvel ajánlom bárkinek aki szeretne kimozdulni a természetbe, de nem akar egy egész napot erőltetett menetben átgyalogolni, egy kellemes délutáni sétának pont jó. Szintkülönbség alig van benne (kb 150m oda-vissza összesen) ami bárki számára könnyedén teljesíthető.
Frissítés (2020.05.23.)
Eme leírásom hatására egy régi baráti pár megkért, hogy legyek a kísérőjük erre a sétára. Hát lehetett volna nekik nemet mondani? A kép abszolút nem beállított, Emese (3 éves) majdhogynem végig a saját lábán tette meg az utat, Dórika (1 éves) „csak” párszáz métert tett meg apa és anya segítségével a lábán, de a hordozóban egész jól bírta az utat. Három-kő előtt kb 800méterrel vissza kellett fordulnunk, de ez is nagyon szép teljesítmény volt, köszönöm nekik az élményt! A kép a család engedélyével készült és került ki.
Solar System - ingyenes naprendszer és égbolt modell Ebben a posztomban szeretnék ajánlani egy igazán látványos alkalmazást (Solar System Scope), amely böngészőből vagy offline számítógépre letöltve is használható és elképesztően...
Szenilis nagypapa - Vicc Szenilis nagypapa régi vadászélményeiről mesél az unokáknak. - Az erdőt járva elém kerül egy vad, gyorsan célzok, leterítem, kikanyarítom, az egyik combját feldobom a vállamra. Olvasd...
Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Újévi beharangozómban már említettem, hogy idénre több terjedelmesebb új projekt is van kilátásban, meg is érkezett az első fecske a nagy sikerű Locus...
Papagáj a kuplerájból - Vicc Az asszonyság elhatározza, papagájt szeretne a lakásba. El is meg egy állatkereskedésbe, ahol az eladó közli, csak egy papagája van, ami egy madame volt, és...
Ilyet még nem igazán írtam, nem is tudom, mi az ami érdekelhet, nem szeretnélek nyers adatokkal untatni, de valamiért úgy gondoltam, hogy néhány gondolatot és adatot megosztok 2020-ból és megemlítem...
Nos, eltelt bő egy év és ismét variáltam / fejlesztettem kicsit (vagyis nagyon) a blog felépítésén. A homok design egy természetközelibb zöldes koncepcióra lett alakítva, de az igazán komoly fejlődés...
2013-ban még a régi blogomon volt egy cikkem a kullancsokról, aztán ez sajnos félig-meddig az enyészeté lett és persze azóta változtak is dolgok. 8 év alatt sok újdonság derült ki...
Magyarország kilátói és kastélyai után ismét bővül a térkép témakör a várakkal (történelmi Magyarország IS). Szóval aki nem a hosszas séta (túrázás) megszállottja, most már az is talál szép számmal...
Pistike és a tanárnő - Vicc Pistike nagyon nézi a tanárnőt az iskolában. A tanárnőnek egy idő után feltűnik a dolog, majd megkérdezi: - Pistike, miért bámulsz engem ennyire? -...
Eme bejegyzés időzítése lehet, hogy nem a legszerencsésebb, de mentségemre szóljon, hogy amikor reggel felkeltem még jómagam sem tudtam, hogy arról fogok írni egy hirtelen bejegyzést, hogy hogyan is kell...
Egészen fiatal korom óta érdekelt a csillagászat, a csillagászati jelenségek. Tűzgömbök, meteor rajok, Irídium felvillanás, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, Hold fázisok... Király Amanda a Csillagászat-kedvelők Facebook csoportból egy igazán hasznos naptárat hozott...
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2020. Január 25-én megrendezte a 11. Transzbükki átkelés – 7. Erőss Zsolt emléktúrát . A közel 20 km-es terepi tanulmányút Nagyvisnyóról indult a reggeli órákban...
Szörnyű halál Két barát beszélget a kocsmában. Azt mondja az egyik: - Hallottad, hogy Mike meghalt tegnap? - Nem, mi történt vele? - Tegnap épp a házunk előtt autózott, amikor...
Aranyhal - Vicc Móricka lyukat ás a hátsó kertben. A kíváncsi szomszéd néni átszól a kerítésen: - Minek ásod azt a lyukat, Móricka? - Megdöglött az aranyhalam, azt temetem el....
Nemzetközi medvenap (Május 10) Eme remek nap alkalmából megosztanék néhány általam készített fotót macikról, melyek a Nyíregyházi Állatparkban és a Veresegyházi Medveotthonban készültek. Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Szex a szupermarketben - Vicc Két barát találkozik a városban. Az egyiknek egy hatalmas lilás-fekete monokli díszeleg a szeme alatt. - Te, barátom! Mi történt veled? - Ismered a feleségem......
Régóta tervezem, hogy bemutatok egy egész jól működő Android emulátort, melyet Windows operációs rendszer alatt lehet futtatni, lényegében teljesen ingyenes és igazán jól használható. Jómagam már 2020 közepe óta használom...
Ez ismét egy rövid bejegyzés lesz, de egy igen érdekes videó jutott el hozzám, mégpedig az, hogy hogyan cserélnek gazdát kontinensek közt ezek a tüskés apróságok (Afrikai fehérhasú törpesünök és...
Kvittek vagyunk - Vicc Két régi cimbora beszélget. Egyikük megkérdi a másiktól: - Te, ha én elmennék hozzátok, és teherbe ejteném a feleséged, miközben te horgászol, akkor utána ellenségek lennénk?...
2022.01.22-én a Bükki Nemzeti Park (1 év COVID miatti kihagyást követően) ismét megrendezte a XII. Transzbükki átkelés elnevezésű 28km-es terepi tanulmányútját, ahol ragyogó napsütéses (de hideg) időben, profi túravezetőkkel és...
Folytatódik a családi túrasorozatom, melyben a Vöröskői-alsó (időszakos) karsztforrást mutatom be. Felsőtárkányból könnyedén megközelíthető (részben) az erdei kisvasúttal (amikor szezonja van), gyalogosan vagy kerékpárral is. A kb 12km-es séta egyénileg...
Szókereső Ismét egy egyszerű, de nagyszerű játékot mutatok be. Ahogy a neve is mutatja, ez egy magyar fejlesztésű szókereső játék, ami az eddig bemutatott programok nagy részéhez hasonlóan teljesen ingyenes....
A teknős és a nyúl (élőszereplős verseny) Ki ne ismerné La Fontaine - A teknős és a nyúl c. tanulságos meséjét, amikor is a hencegő nyúl elnyeri méltó jutalmát?! Nos,...
Aki rendszeresen jár túrázni az jó eséllyel hallott már a Straváról (a sportolók Facebookja), melynek lényege, hogy a napi sportolásod oszthatod meg az azonos érdeklődésű sporttársakkal (vagy épp bárkivel). Nemrégiben...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomInformációk