2022.01.22-én a Bükki Nemzeti Park (1 év COVID miatti kihagyást követően) ismét megrendezte a XII. Transzbükki átkelés elnevezésű 28km-es terepi tanulmányútját, ahol ragyogó napsütéses (de hideg) időben, profi túravezetőkkel és csodálatos sport/túratársakkal vágtunk neki a könnyűnek nem nevezhető kalandnak. Jöjjön hát a részletes túrabeszámoló.
Kalandunk a meglehetősen csípős (-7 fokos) reggelen kezdődött, az egri Autóbusz-állomáson, ahol kb 15 túratársammal (és Baráz Csabával – korábbi Transzbükki átkelések vezetője) megrohamoztuk a 7:30-kor induló Nagyvisnyóra induló járatot. A 8:30-as gyülekezőt a túravezetők (Kozma Attila – oktatási referens és Bartha Attila – természetvédelmi területfelügyelő) köszöntése és alap információk ismertetése követte, mely közben mindenki elintézte az adminisztrációt.
[addthis tool=”addthis_inline_share_toolbox”]
Ezt követően elindultunk a csendes kis falu központjából a Leány-völgy felé. Eleinte bemelegítésképpen hosszú, egyenes aszfaltcsíkon haladunk mely lassan elfogy és felváltja a kavicsos, murvás út. Az első (és lényegében egyetlen igazi) kaptatóig, ahol kb 800m-t másztunk felfelé, 3 alkalommal álltunk meg, ahol ittuk a már említett túravezetők szavait Megtudhattuk hogyan alakult ki a völgy, kaptunk információt a Bükki Nemzeti Parkról, betekintést nyertünk abba, hogy a nemzeti park és erdészet érdekei nem feltétlenül azonosak, láttunk vadkamerát és (valószínűleg farkas) lábnyomokat valamint a nagy mászás előtt meghallattuk a 2017-es áprilisi havazás okozta tömeges fakidőlést és az azutáni eseményeket.
Mindezek után nekivetkőztünk (a kb -5 fok ellenére) és elkezdődött a meredek völgyön való felkapaszkodás a Bükk-fennsík felé. Az út kifejezetten nehéz volt a hó fedte avarban a meredek hegyoldalban. A rengeteg kidőlt fa sem könnyítette meg a haladást, hol alattuk kellett kúszni, volt hogy át kellett rajtuk mászni és előfordult, hogy egyszerűbb volt azokat megkerülni. Mondanom sem kell, hogy az 50 ember igencsak hosszúra nyúlt sorban próbált haladni. 2 alkalommal újabb megállók következtek a pihenés jegyében, és hogy a lemaradottak is fel tudjanak zárkózni, valamint újabb információmorzsákhoz juttassanak minket a szakemberek. Megtudhattuk, miért nem kívánatosak a drónok a nemzeti park területén, láttuk az Angyalszárny sziklákat és Vidróczki Mártonról (híres betyár) is megtudhattunk egyet s mást.
Ezt megelőzően folytattuk a mászást ami már szerencsére nem volt annyira meredek, de még így is megizzasztotta az embereket. A következő pihenőnk alkalmával a fennsíkra érés előtt pedig arról hallhattunk érdekességeket, hogy a fák egészségi állapota és fejlődése hogyan változik az egymástól való távolságuktól és a termőréteg (ahol a gyökér terjeszkedni tud) vastagságától.
Végül még leküzdöttünk kb 6-800 méternyi lankás távolságot és máris a fennsíkon találtuk magunkat az Olasz-kapu parkolóban, ahol már a BNPI munkatársai forralt borral, forró teával , zsíros kenyérrel és a vegetáriánusokra is gondolva céklakrémes kenyérrel várták az éhes és kifáradt társaságot. Nasiként volt még sajtos pogácsa, tepertős pogácsa, alma és a plusz energiát igénylők kávét is találtak a repertoárban. És itt jött még egy nagy meglepetés. Kicsit furcsálltam, hogy az eddigi Transzbükköktől eltérően az indulás előtti regisztrációnál nem kaptunk kitűzőt (én személy szerint gyűjtöm az ilyesmiket, szép emlékek hogy mennyi eseményen vettem már részt). Nos, idén nem kitűző dukált a jelenlévőknek, hanem egy sokkal nagyobb és praktikusabb dolog. Mindenki kapott egy fémbögrét a BNPI logójával és az idei Transzbükk feliratával. Ez a relikvia egészen biztosan hosszú ideig a túrafelszerelésem oszlopos részét fogja képezni.
Miután mindenki jóllakott, tovább indultunk a fennsíkon. Átmentünk az Olasz kapun, amiről szintén érdekes előadást hallgattunk meg és olyan információk birtokába jutottunk, amiről a szűkszavú emléktábla nem árulkodik. Ezt követően újabb rövid séta következett a Körös-barlanghoz, mely hazánk legmagasabban fekvő barlangja, és amit a 2 évvel ezelőtti Transzbükk alkalmával is meglátogattunk. Erről láthatsz egy rövid videót (Baráz Csaba engedélyével – 2020).
Innen tovább haladva a Zsidó-rétre mentünk, ahol szintén információ-cunami zúdult ránk a fennsík geológiájáról, a töbrökről, a sajátos mikroklímáról, a madarakról és még arról is, hogy miért kaptak mérgezést a helytelen legeltetés miatt a híres Lipicai ménes lovai. Ismét pár perces séta következett az egyik kedven kilátópontomra a Három-kőre (melyről részletesebben itt olvashatsz). Az időjárás mint már említettem pazar volt, ami azért is örvendetes, mert ezen a napon tőlünk keletebbre és nyugatabbra is havazott olyannyira, hogy a Tokaj hegy, ami máskor tisztán látszik, most a sötét fellegekbe burkolózott, viszont déli irányba egészen a Tisza tó víztükréig és Tiszafüredig el lehetett látni.
A Három-kő panorámája után a Kő-hát-lápa meredek „kuloárjában” ereszkedtünk le a Déli-Bükkbe. Nos, jellemző a Transzbükkre mint esemény, hogy a tapasztaltabb természetjárót is képes meglepni egy-egy nehezebben járható meglepetés szakasszal, amikor lényegében toronyirányt megyünk le a túristaúttól mentes hegyoldalban. Ez nekem személy szerint a 4. Transzbükköm volt, de számomra ez az ereszkedés volt eddig a legdurvább. A rettentő meredek lejtőn való ereszkedést jócskán nehezítette a vékony hó réteg, ami letaposás után csak még csúszósabbá tette az utat, a méretes kövekről már nem is beszélve, és persze itt sem úsztunk meg néhány kidőlt fát, amin valamilyen módon keresztül kellett verekedni magunkat.
Ahogy leértünk az említett szakaszon onnantól jött egy hosszabb egyenes, lankás menetelés, ahol egy lélegzetelállító naplementét nézhettünk végig a Kőhát-lápa kopasz növényzetével és a Mátra távoli vonulatával az előtérben.
A Megyehatáron újabb frissítő várt minket a már említett finomságokkal. A szürkületben egyre hidegebb lett, ami az egy helyben állás közben egyre kellemetlenebb volt, így nagy öröm volt, amikor az utolsó 9km-nek neki vágtunk ami lényegében egy unalmas, hosszadalmas séta volt a sötétben az Oldal-völgyi halas tóig, majd onnan az aszfaltcsíkon a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafánál megemlékeztünk a neves hegymászóról, aki társával, Kiss Péterrel a Himalájában a Kancsendzönga megmászása közben életét vesztette. Erőss Zsolt 2013-ban a transzbükki átkelés tiszteletbeli túravezetője volt.
Végezetül a tradíciókat folytatva a látogatóközpontban bablevessel és palacsintával vendégelték meg a résztvevőket a szervezők, ahol lehetett még egy kicsit beszélgetni is a falatozás közben.
Ezúton szeretnék gratulálni annak a 10 éves kisfiúnak, aki a Transzbükk történetének legfiatalabb teljesítője. Hatalmas helytállásról tett tanúbizonyságot, ahogy ilyen fiatalon leküzdötte a 28km-es távot és 1100 méter szintet.
A részletes nyomvonalat sajnos ez esetben sem oszthatom meg, ugyanis a túra fokozottan védett területeken haladt keresztül, amik egyénileg, engedély nélkül nem látogathatók.
A 2020-as Transzbükk beszámolóm ide kattintva olvasható.
Korrekció: A leírás megírásakor Baráz Csabát is túravezetőként tüntettem fel, mint azóta kiderült, sajnos tévesen, 2020 vége óta nem a BNPI dolgozója. A 2022-es átkelésen már csak mint túratárs, „beszélgetőpartner” vett részt. Ebből persze laikusként nem vettünk észre semmit (én legalábbis), mivel szerencsére ismét sok hasznos információ hangzott el tőle is.
Fotók/videók: Bedécs Tamás és Bedécs Péter