Egészen fiatal korom óta érdekelt a csillagászat, a csillagászati jelenségek. Tűzgömbök, meteor rajok, Irídium felvillanás, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, Hold fázisok… Király Amanda a Csillagászat-kedvelők Facebook csoportból egy igazán hasznos naptárat hozott létre és tart karban a legfontosabb csillagászati vagy azzal kapcsolatos eseményekkel. Ha érdekel, nézd meg, megéri! Plusz egy kis háttér történet, hogy ez miért is került ki ide a blogomra…
Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a közvetlen baráti társaságomban többen is foglalkoztak (és máig foglalkoznak) amatőr csillagászkodással, így olyan dolgokat volt lehetőségem szinte napi szinten látni, amit átlag embernek szabad szemmel esélye sincs. Sosem felejtem el azokat a rovarokkal teli nyári estéket vagy épp csontig hatoló téli fagyos éjszakákat, amiket eltöltöttem ezekkel a remek emberekkel a Bükk kellős közepén, mindentől távol, ott, ahol a Tejút olyan részletességgel mutatja meg magát, mint ahogyan a városok közelében a fényszennyezés miatt soha nem fogja már, vagy olyan objektumok figyelhetők meg amik szabad szemmel, de még egy egyszerű távcsővel sem.
Szóval, ebben a remek naptárban minden lényeges információ megtalálható, ami a csillagászati eseményekkel kapcsolatos. A naptár jobb alsó sarkában akár a saját naptáradhoz is hozzá adhatod, hogy biztosan ne maradj le semmiről. Ezt követően akár a telefonoddal is szinkronizálhatod…
Ezek is érdekelhetnek:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 4 ember:Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akad egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni....
Félreértés - Vicc Négy férfi beszélget: - Én a feleségemet havonta egyszer teszem a magamévá. - mondja az első. - Én havonta kétszer. - kontráz a második. - Én hetente...
Noha nem a videózás az elsődleges profilom és nem is vagyok egy videó guru, 2020. Április 07-én mégis sikerült átlépnie a YouTube csatornámnak az 1000 feliratkozót amit ezúton szeretnék megköszönni!...
Ha a továbbra kattintasz akkor pedig megláthatod, hogy milyen egy részeg mókus. 🙂 Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Solar System - ingyenes naprendszer és égbolt modell Ebben a posztomban szeretnék ajánlani egy igazán látványos alkalmazást (Solar System Scope), amely böngészőből vagy offline számítógépre letöltve is használható és elképesztően...
A sorozat folytatódik, hatalmas köszönet ezért a remek térképért mind a készítőknek mind lelkes olvasómnak, aki felhívta rá a figyelmem! Szóval az alábbi térképen Magyarország valamennyi tanösvénye került összegyűjtésre (melyek...
2013-ban még a régi blogomon volt egy cikkem a kullancsokról, aztán ez sajnos félig-meddig az enyészeté lett és persze azóta változtak is dolgok. 8 év alatt sok újdonság derült ki...
Nagyon nem szeretnék egy Koronavírus blogot csinálni a blogomból, de ha már elkezdtem közzétenni a témában a Zállatorvos videóit most már nincs megállás, csakis az ő videóit a témában ezután...
2022.01.22-én a Bükki Nemzeti Park (1 év COVID miatti kihagyást követően) ismét megrendezte a XII. Transzbükki átkelés elnevezésű 28km-es terepi tanulmányútját, ahol ragyogó napsütéses (de hideg) időben, profi túravezetőkkel és...
Ez ismét egy rövid bejegyzés lesz, de egy igen érdekes videó jutott el hozzám, mégpedig az, hogy hogyan cserélnek gazdát kontinensek közt ezek a tüskés apróságok (Afrikai fehérhasú törpesünök és...
Aki rendszeresen jár túrázni az jó eséllyel hallott már a Straváról (a sportolók Facebookja), melynek lényege, hogy a napi sportolásod oszthatod meg az azonos érdeklődésű sporttársakkal (vagy épp bárkivel). Nemrégiben...
Fotós humor - viccek, képek, videók Múlt télen Ausztriában voltam síelni. A szálloda előtt megszólított egy vidékies akcentussal beszélő házaspár: - Lenne szíves csinálni rólunk egy fotót? -és odanyújtották a...
A teknős és a nyúl (élőszereplős verseny) Ki ne ismerné La Fontaine - A teknős és a nyúl c. tanulságos meséjét, amikor is a hencegő nyúl elnyeri méltó jutalmát?! Nos,...
Globalizáció - Vicc - Kérdés: Mi a globalizáció? - Válasz: Diana hercegnő halála - Kérdés: Mire alapozza a feltevését? Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Reuma - Vicc Egy idős nénike megszólít egy férfit a postán: - Elnézést fiatalember, de megtenné nekem, hogy megírja ezt az üdvözlőlapot? Tudja, annyira gyötör a reuma, hogy nem tudok...
Egyre gyakrabban lehet találkozni a Bükkben farkasok nyomaival (jómagam is találkoztam velük rövid időn belül többször is), ami örvendetes dolog. De kell e tartani tőlük? Hogyan viselkedjünk, ha farkassal találkozunk?...
Ne feledd, a mai nap a szerelmesek ünnepe, ha van kivel töltened lepd meg egy kis aprósággal... Ha lánykérés esete áll fenn ezen a napon, akkor pedig itt egy oktató...
A szőke nő és a termosz Egy szőke bemegy a boltba és rámutat egy tárgyra. Kérdi az eladót mi az? - Termosz - feleli az eladó. - Mire jó? -...
Nos, eltelt bő egy év és ismét variáltam / fejlesztettem kicsit (vagyis nagyon) a blog felépítésén. A homok design egy természetközelibb zöldes koncepcióra lett alakítva, de az igazán komoly fejlődés...
Két szobor - Vicc Két szobor áll a parkban. Egyszer csak leszáll hozzájuk a jó tündér és azt mondja nekik: - Itt áltok már 100 éve, fél órára mozoghattok egy...
Országos Kéktúra 22. szakasz - Sirok - Szarvaskő A mai nappal (2020. március 1.) belevetettük magunkat (a testvéremmel) az Országos Kéktúra csodálatos világába. Mivel egri vagyok, adta magát, hogy a...
Egészen fiatal korom óta érdekelt a csillagászat, a csillagászati jelenségek. Tűzgömbök, meteor rajok, Irídium felvillanás, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, Hold fázisok... Király Amanda a Csillagászat-kedvelők Facebook csoportból egy igazán hasznos naptárat hozott...
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2020. Január 25-én megrendezte a 11. Transzbükki átkelés – 7. Erőss Zsolt emléktúrát . A közel 20 km-es terepi tanulmányút Nagyvisnyóról indult a reggeli órákban...
Home Office - 8 Tipp hogyan csináld Van egy Youtuber, Buxbaum Barna, akinek a munkásságát néhány hónapja figyelemmel kísérem, nagyon jó videói vannak (és jelen blogom elkészítésében is rengeteget segítettek...
Régóta tervezem, hogy bemutatok egy egész jól működő Android emulátort, melyet Windows operációs rendszer alatt lehet futtatni, lényegében teljesen ingyenes és igazán jól használható. Jómagam már 2020 közepe óta használom...
Ma este sem lesz szex - Vicc Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal...
MATEMATIKA1.) Melinda 2 csomag 30 db-os wc papírt vásárolt. Férje, Tibor, 5 csomag 10 db-osat. A mama, Erzsi néni 6 csomag 3 rétegű, 16 tekercses Zewa-t vett mellé. Egy tekercs...
Stock fotózás alapok Szeretsz fotózni? Jó képeket csinálsz? Internetszerte több, úgynevezett Mikro Stock fotó ügynökség működik több kevesebb sikerrel, ahol gyakorlatilag bárki feltöltheti és elfogadás után értékesítheti fotóit. Ezeken az...
Nemzetközi medvenap (Május 10) Eme remek nap alkalmából megosztanék néhány általam készített fotót macikról, melyek a Nyíregyházi Állatparkban és a Veresegyházi Medveotthonban készültek. Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Post Views: 3 701