Ilyet még nem igazán írtam, nem is tudom, mi az ami érdekelhet, nem szeretnélek nyers adatokkal untatni, de valamiért úgy gondoltam, hogy néhány gondolatot és adatot megosztok 2020-ból és megemlítem a 2021-es terveimet.
2020 Januárjában lényegében 0-ról elkezdtem újraépíteni a bedecs.hu-t. Erre több okból is szükség volt, részben a régi oldal modernizálása, részben a régi cikkek aktualizálása miatt. Ez utóbbi sajnos nem fejeződött még be, nem untatlak a részletekkel, de inkább az új tartalmakra koncentráltam a tavalyi esztendőben. Sajnos a COVID, mint az egész világon mindenhol és mindenkire rám és a tartalmaim egy részére is hatással volt, így nem mehettem el én sem néhány információ és videó megosztása mellett a kezdeti bizonytalanságban. December közepén pedig sikerült nekem is megtapasztalnom mit is jelent ebben a sokak által vitatott betegségben benne lenni (megsúgom, nem kellemes).
A számadatokból (cikkek megtekintései) körvonalazódott, hogy mely témák amik jobban érdeklik az embereket és mik amik kevésbé, így 2021-ben próbálok ezekre összpontosítani. Belekezdtem egy nagy és átfogó cikksorozatba a Törpesünökről, melyek szerkesztése és publikálása idén is folytatódik, de a többi témakörre is próbálok nagyobb hangsúlyt fektetni. Terveim közt szerepel több saját készítésű videóval színesíteni a tartalmakat és 2 Andoidos alkalmazás (Locus Pro túraszoftver és Empires And Puzzles stratégiai/logikai játék) már-már kézikönyv terjedelmű és részletességű növekményes ismertetője (nem egyszerre készül a leírás, hanem témakörönként de egy cikken belül).
[addthis tool=”addthis_inline_share_toolbox”]
És akkor most jöjjön a 2020-as év 5 legnézettebb cikke:
5. Helyen végzett a Magyarország tanösvényeit bemutató térkép, melyre Június 16. óta 1937-en voltatok kíváncsiak.
4. Helyezett a mindössze egy nappal korábban publikált Törpesün utaztatása repülőn amely 2681 alkalommal lett megjelenítve.
3. ezzel bronzérmes a Február 2-án befejezett Az Afrikai fehérhasú törpesün természetes tartása címet viselő szerzeményem 2718-as oldalletöltéssel.
2. helyezért ért el az Olasz-kapu – Három-kő – Kellemes családi séta a Bükkben túraleírásom, ami Május 10. óta 3285 alkalommal lett megnyitva.
1. ezzel, a képzeletbeli dobogó legfelső fokán ismét egy térkép áll, mely Magyarország kilátóit tartalmazza. Február 7 óta nem kevesebb, mint 3993 embert édekelt ezzel jelentősen maga mögé utasítva minden más szerzeményem.
Remélem tetszett ez a kis összeállítás és 2021-ben is visszatérő látogatóm leszel. Hogy ne maradj le semmiről, kérlek iratkozz fel Facebook oldalamra!
Magyarország kilátói Ha szeretsz mindenféle magaslatra felmászni, akkor itt egy remek, Madár Béla által összeállított gyűjtemény a magyarországi kilátókról, mely több, mint 460 pontot tartalmaz. Köszönet érte! Olvasd tovább, oszd...
Egy német autógyártó cég vezérigazgatója gyárlátogatásra érkezik Magyarországra. Az első kérdése:- Hát a Béla hol van?Csodálkozva szaladnak rögtön a gyártósorra Béláért.Így szól az igazgató Bélához:- Guten Tag! Béla, jó látni...
Eme bejegyzés időzítése lehet, hogy nem a legszerencsésebb, de mentségemre szóljon, hogy amikor reggel felkeltem még jómagam sem tudtam, hogy arról fogok írni egy hirtelen bejegyzést, hogy hogyan is kell...
Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Újévi beharangozómban már említettem, hogy idénre több terjedelmesebb új projekt is van kilátásban, meg is érkezett az első fecske a nagy sikerű Locus...
Ez ismét egy rövid bejegyzés lesz, de egy igen érdekes videó jutott el hozzám, mégpedig az, hogy hogyan cserélnek gazdát kontinensek közt ezek a tüskés apróságok (Afrikai fehérhasú törpesünök és...
Folytatódik a családi túrasorozatom, melyben a Vöröskői-alsó (időszakos) karsztforrást mutatom be. Felsőtárkányból könnyedén megközelíthető (részben) az erdei kisvasúttal (amikor szezonja van), gyalogosan vagy kerékpárral is. A kb 12km-es séta egyénileg...
2013-ban még a régi blogomon volt egy cikkem a kullancsokról, aztán ez sajnos félig-meddig az enyészeté lett és persze azóta változtak is dolgok. 8 év alatt sok újdonság derült ki...
Az öreg cowboy - Vicc Az öreg cowboy egy napon belovagolt a városba. A helyi seriff a kocsma előtt a székében ülve nézte, ahogy az öreg leszállt a lóról és...
Ilyet még nem igazán írtam, nem is tudom, mi az ami érdekelhet, nem szeretnélek nyers adatokkal untatni, de valamiért úgy gondoltam, hogy néhány gondolatot és adatot megosztok 2020-ból és megemlítem...
Stock fotózás alapok Szeretsz fotózni? Jó képeket csinálsz? Internetszerte több, úgynevezett Mikro Stock fotó ügynökség működik több kevesebb sikerrel, ahol gyakorlatilag bárki feltöltheti és elfogadás után értékesítheti fotóit. Ezeken az...
Globalizáció - Vicc - Kérdés: Mi a globalizáció? - Válasz: Diana hercegnő halála - Kérdés: Mire alapozza a feltevését? Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 4 ember:Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akad egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni....
Solar System - ingyenes naprendszer és égbolt modell Ebben a posztomban szeretnék ajánlani egy igazán látványos alkalmazást (Solar System Scope), amely böngészőből vagy offline számítógépre letöltve is használható és elképesztően...
Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
A jó férj jutalma - Vicc Egy férfi iszonyú fejfájással, másnaposan ébred. Próbál erőt venni magán, hogy felkeljen az ágyból. Az ágya mellett talál két szem aszpirint egy pohár vízzel....
Kvittek vagyunk - Vicc Két régi cimbora beszélget. Egyikük megkérdi a másiktól: - Te, ha én elmennék hozzátok, és teherbe ejteném a feleséged, miközben te horgászol, akkor utána ellenségek lennénk?...
Pistike és a tanárnő - Vicc Pistike nagyon nézi a tanárnőt az iskolában. A tanárnőnek egy idő után feltűnik a dolog, majd megkérdezi: - Pistike, miért bámulsz engem ennyire? -...
Ha a továbbra kattintasz akkor pedig megláthatod, hogy milyen egy részeg mókus. 🙂 Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Egyre gyakrabban lehet találkozni a Bükkben farkasok nyomaival (jómagam is találkoztam velük rövid időn belül többször is), ami örvendetes dolog. De kell e tartani tőlük? Hogyan viselkedjünk, ha farkassal találkozunk?...
Nagyon nem szeretnék egy Koronavírus blogot csinálni a blogomból, de ha már elkezdtem közzétenni a témában a Zállatorvos videóit most már nincs megállás, csakis az ő videóit a témában ezután...
Aranyhal - Vicc Móricka lyukat ás a hátsó kertben. A kíváncsi szomszéd néni átszól a kerítésen: - Minek ásod azt a lyukat, Móricka? - Megdöglött az aranyhalam, azt temetem el....
Egészen fiatal korom óta érdekelt a csillagászat, a csillagászati jelenségek. Tűzgömbök, meteor rajok, Irídium felvillanás, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, Hold fázisok... Király Amanda a Csillagászat-kedvelők Facebook csoportból egy igazán hasznos naptárat hozott...
A sorozat folytatódik, hatalmas köszönet ezért a remek térképért mind a készítőknek mind lelkes olvasómnak, aki felhívta rá a figyelmem! Szóval az alábbi térképen Magyarország valamennyi tanösvénye került összegyűjtésre (melyek...
Sandra Cunningham - Adobe stock Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Nemzetközi medvenap (Május 10) Eme remek nap alkalmából megosztanék néhány általam készített fotót macikról, melyek a Nyíregyházi Állatparkban és a Veresegyházi Medveotthonban készültek. Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...
Régóta tervezem, hogy bemutatok egy egész jól működő Android emulátort, melyet Windows operációs rendszer alatt lehet futtatni, lényegében teljesen ingyenes és igazán jól használható. Jómagam már 2020 közepe óta használom...
Fotós humor - viccek, képek, videók Múlt télen Ausztriában voltam síelni. A szálloda előtt megszólított egy vidékies akcentussal beszélő házaspár: - Lenne szíves csinálni rólunk egy fotót? -és odanyújtották a...
Az Afrikai fehérhasú törpesün természetes tartása Kezdjük az elején. 2018 Márciusában az első sünink (Müni) hosszas betegség és orvoshoz járás (időt és pénzt nem sajnálva) után egy budapesti neves állatkórházban...
Szókereső Ismét egy egyszerű, de nagyszerű játékot mutatok be. Ahogy a neve is mutatja, ez egy magyar fejlesztésű szókereső játék, ami az eddig bemutatott programok nagy részéhez hasonlóan teljesen ingyenes....
Post Views: 4 053