Hogyan rendelj egyszerűen az Aliexpressről – Ali alapok

Eme bejegyzés időzítése lehet, hogy nem a legszerencsésebb, de mentségemre szóljon, hogy amikor reggel felkeltem még jómagam sem tudtam, hogy arról fogok írni egy hirtelen bejegyzést, hogy hogyan is kell rendelni az Aliexpressről. Az egész egy Facebook csoportban feltett kérdésre érkező segítő szándékú linkemből indult. Aki nem tudná, az Aliexpress a kínai eBay, annyi különbséggel, hogy amit itt nem találsz meg az jó eséllyel nem is létezik. Abba most ne menjünk bele, hogy a dolgok egy jelentős része jóval olcsóbb innen megrendelve, mintha itthon veszed meg. Így a Koronavírus tombolásának közepén meg kell jegyeznem, hogy semmivel sem nagyobb rizikó innen rendelni, mintha lemész a sarki közértbe, ugyanis a most általam ismertetett módszerrel a rendelt csomag heteken át utazik ami idő alatt a legszívósabb vírus is jó eséllyel elpusztul mire a csomag hozzád kerül. Szóval lássuk, hogyan tudsz a legegyszerűbben vásárolni az Aliexpressről.

FIGYELEM!!!

2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.

Az elmúlt években dinamikusan bővülő e-kereskedelem az áruk vámhatárokon átnyúló áramlását is módosította. A magyarországi online vásárlók már csaknem  kétharmada belföldről és külföldről is egyaránt vásárol. A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de áfát kell fizetni utánuk.
A vámhatárokon átnyúló online kereskedelem jelenlegi szabályozása jelentős bevételkiesést eredményezett és súlyos hatással volt az Európai Unió és a tagállamok költségvetésére, az unión kívüli kereskedőket pedig jogosulatlan előnyhöz juttatta. Az új szabályozás kiegyenlítettebbé teszi a versenyt az uniós és a nem uniós vállalkozások között. Eszerint az év közepétől a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A 150 euró alatti áruk továbbra is vámmentesek maradnak, az alkoholtartalmú termékeket, a parfümöket és a kölnivizeket, továbbá a dohányt és a dohánytermékeket kivéve. Az Európai Unióba érkező áfatartalmú küldeményekre minden esetben vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani.

2021. július 1-je előtt az áfamentesség azokra a termékekre vonatkozik, amelyek szabad forgalomba bocsátását eddig az időpontig kezdeményezik a vámhatóságnál. A július 1-jéig megrendelt, illetve ezen a napon vagy ezt követően az EU vámhatárára érkező csomagokra, amelyeket ekkor jelentenek be szabad forgalomba bocsátásra, az új szabályok szerint vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani és áfát kell fizetni.
A kisebb értékű árut tartalmazó küldemények többségét a Magyar Posta kezeli. A harmadik országból a küldemények a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba érkeznek, itt a szabályok szerint válogatják július elsejéig a küldeményeken jelölt érték szerint. Az uniós áfairányelv változása a Magyar Posta Zrt-re is komoly terhet ró, mivel ez azt jelenti, hogy nem lesz válogatás, hanem minden árutartalmú küldemény vámeljárás alá kell kerüljön a megadott időponttól, és ez a változás akár százszorosára is növelheti a napi vámeljárások számát.

A Posta jelentős mértékű informatikai fejlesztéssel és logisztikai kapacitásbővítéssel készül a jogszabályi változásra, arra törekedve, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen. A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz. Az új folyamatban az ügyfelek számára elsődlegesen az online fizetés lesz ajánlott, amelyhez díjelőny is társul.
Minden online rendelés esetén, de a vámeljárás miatt az Európai Unión kívüli rendeléskor különösen fontos a pontos címadatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (email, telefon) megadása is, mert a megfelelő adatok birtokában a Posta automatikusan elvégzi a vámeljárást, és fizetést követően a szabályok szerint kézbesíti a küldeményt.

Forrás: NAV

Hivatalos közlemény: PDF letöltése

Aliexpress

Tételezzük fel, hogy még nincs fiókod. Ez esetben kattints ERRE a linkre és hozd létre (a link egy partnerlink, amivel támogatod a munkámat, köszönöm). Az oldal közepén kattints a nagy Register feliratú gombra. Ezzel te is jól jársz, mert kupon(okat) kapsz, amit vásárláskor tudsz felhasználni.

Aliexpress


Ezt követően a felugró ablakban add meg az email címed és a jelszavad, majd kattint a Create account gombra. Nézd meg az e-mailjeid és az Alitól kapott levélben kattints a megerősítés gombra (Confirm email address). Csak ezután tudsz rendelést leadni. Ha nem találod a beérkező levelekben érdemes megnézni a Spam vagy a promóciók mappában is (ha van ilyen).

Aliexpress

A lap tetején a keresőmezőbe (1) írd be amit keresel. Ha nem tudsz angolul a Google fordító segít, de az Aliexpress keresője is sokat tesz azért, hogy italálja mit is szeretnél. Érdemes bepipálni a Free shipping-et (2) ami annyit tesz, hogy azok a termékek jelennek meg amikek az árába már be van építve a posta díja (nem szeretem használni az ingyenes szállítást) és a csillagok melletti négyzetet (3) ami a megbízható eladókat listázza (4-es átlag felett). Kattints rá a keresés gombra és máris lehet mazsolázni a találatok közt.

A példa kedvéért én a telefonomra (Xiaomi MI9) kerestem egy védőfóliát. Ahogy látszik, nem egészen 1 Dollárért már van temperált üveg, “ingyenes” postázással 3546 vásárlásból 4,9-es átlaggal ami nagyon jó, gyakorlatilag 100%-osan megbízható az eladó.

Aliexpress

A terméklapon bal felül meg lehet nézni több képet a termékről, lefelé görgetve ugyanezeket nagyban plusz hosszabb-rövidebb leírást az adott termékről. Ez az eladó ezt a tételt több telefontípusra is árulja így ki kell választani, hogy neked melyikre van szükséged (5), valamint hogy hány darabot szeretnél rendelni (6).  Ezalatt a kis szürke + jellel tudod növelni a darabszámot valamint ott virít a Free Shipping to Hungary felirat ami azt erősíti meg, hogy az eladó által ajánlott szállítási móddal nincs többletköltséged. Na most zárójelben megjegyzem, hogy ez az esetek túlnyomó részében egy sima egyszerű levélként feladott csomag, amiben sem nyomkövetés nincs sem egyéb védelem és ez a leglassabb. Persze egy nemegészen 1$-os cuccra nem érdemes rárakni a 2-3$-os regisztrált levelet, mely nyomon követhető, mert egyszerűen nem éri meg. Vannak ezeken kívül még legalább fél tucat mód, de ezek már nem a kezdő bemutató témába tartoznak.

[addthis tool=”addthis_inline_share_toolbox”]

Aliexpress
Aliexpress

Ha minden megfelelően be van állítva akkor a Buy now gombra kattintva máris a kasszában találod magad, amennyiben az Add to cart-ot választod akkor folytathatod a vásárlást és gyűjtögetheted a termékeket a kosárba amit egyszerre is megrendelhetsz.

Aliexpress

Jómagam az azonnali vásárlást választottam (kicsit később azért kitérek a kosaras gyűjtögetésre is). Szóval, Buy Now és máris a fizetős oldalon landoltam. Mivel még új vásárlóként nincs felvíve sem cím, sem fizetési mód így elsőként a szállítási adatokat kell kitölteni. Ezt nem írnám le részletesen, beszéljen magáért a kép.

Aliexpress

Ami fontos, hogy magyar ékezetes karaktereket nem lehet használni (érthető módon). Ha a Set as default négyzetet bepipálod, akkor ez lesz az alapértelmezett szállítási séma és többé nem kell kitölteni. A Confirm-mal lehet elmenteni és jöhet a fizetési mód megadása.

Aliexpress

Többféle fizetés mód közül lehet választani, én most a bankkártyát fogom. Aki a PayPalt választaná annak jó eséllyel ez a leírás nem releváns. Leszögezném, hogy 6-7 éve rendelek innen és soha nem tűnt még el pénz a számlámról, az Aliexpress eladói csak akor kapják meg a pénzüket, ha a termék megérkezett és erről a vevő, vagyis te visszaigazolást készítesz. Addig a pénz az Alinak egy gyűjtőszámláján, az AliPay-en pihen. Szóval válaszd a Card opciót és add meg a bankkártyád adatait. A kép alapján feltételezem ez is egyértelmű. A CVV kód a bankkártya hátoldalán található!

Aliexpress

Most, hogy minden szükséges adat ki van töltve ellenőrizni kell a rendelt terméket és ha minden stimmel akkor a jobb oldalon rá kell kattintani a Place Order gomra amivel véglegesítve lesz a rendelés.

Aliexpress

Ha ezt a képet látod, minden sikerült, várhatod a csomagot ami általában 2-4 hét alatt szokott megérkezni.

Aliexpress

És akkor ígéretemhez híven kanyarodjunk vissza a gyűjtögető életmódot folytatókra. Amennyiben több terméket tettél a kosárba, abban az esetben annyi a teendőd, hogy a képernyő jobb felső sarkában a bevásárlókosárra klikkelsz, majd a következő képernyőn a Shopping Cart alatt csekkold be a Select all-t. Ekkor minden amit bepakoltál ki lesz jelölve és a bal oldalon megjelenik a fizetendő összeg. Ha úgy gondolod, hogy elragadott a vásárlási hév és az összegben elszaladt veled a ló, akkor vagy a termék melletti kuka ikonnal eltávolíthatod az adott terméket, vagy pedig szedd ki a pipát az eladó mellől és az a termék a kosárban marad, de később is kifizetheted.

Aliexpress
Aliexpress

Noha az Ali annyira komplex és összetett oldal sokezer termékkel, hogy lehetetlen minden funkciót egy cikkben bemutatni, nem is az a cél, aki jobban beleássa magát az úgyis vagy magától rájön az apró trükkökre vagy utána olvas más oldalakon is. Mindenesetre ezzel nincs még vége ennek a cikknek, hamarosan belekerül még néhány apróság, mint:

  • visszaigazolás küldése
  • csomag követése
  • reklamáció nyitása
  • ÁFA és VÁM határok, teendők
  • kuponok használata

Ha ez a cikk/poszt tetszett, akkor ezek is érdekelhetnek:

Magyarország várai

Magyarország kilátói és kastélyai után ismét bővül a térkép témakör a várakkal (történelmi Magyarország IS). Szóval aki nem a hosszas séta (túrázás) megszállottja, most már az is talál szép számmal...

Béla – vicc

Egy német autógyártó cég vezérigazgatója gyárlátogatásra érkezik Magyarországra. Az első kérdése:- Hát a Béla hol van?Csodálkozva szaladnak rögtön a gyártósorra Béláért.Így szól az igazgató Bélához:- Guten Tag! Béla, jó látni...

Szókereső

Szókereső Ismét egy egyszerű, de nagyszerű játékot mutatok be. Ahogy a neve is mutatja, ez egy magyar fejlesztésű szókereső játék, ami az eddig bemutatott programok nagy részéhez hasonlóan teljesen ingyenes....

Youtube 1000 feliatkozó

Noha nem a videózás az elsődleges profilom és nem is vagyok egy videó guru, 2020. Április 07-én mégis sikerült átlépnie a YouTube csatornámnak az 1000 feliratkozót amit ezúton szeretnék megköszönni!...

Újszülött – Vicc

Újszülött - Vicc Megszületik a kisbaba, és csodák-csodájára már beszélni is tud. Odaszól az orvosnak: - Maga az orvos? - Igen, én vagyok - feleli döbbenten az orvos. Olvasd tovább,...

Országos Kéktúra 22. szakasz – Sirok – Szarvaskő

Országos Kéktúra 22. szakasz - Sirok - Szarvaskő A mai nappal (2020. március 1.) belevetettük magunkat (a testvéremmel) az Országos Kéktúra csodálatos világába. Mivel egri vagyok, adta magát, hogy a...

Nemzetközi medve nap

Nemzetközi medvenap (Május 10) Eme remek nap alkalmából megosztanék néhány általam készített fotót macikról, melyek a Nyíregyházi Állatparkban és a Veresegyházi Medveotthonban készültek. Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Az Afrikai fehérhasú törpesün bemutatása

Előre leszögezném, ez az Afrikai fehérhasú törpesünöket bemutató sorozatom nem egy komoly szakkönyvet hivatott kiváltani, a témákat jóformán csak érintőlegesen vesézem ki, amolyan kedvcsinálónak szánom és a saját, 2015 óta...

Ma este sem lesz szex?

Ma este sem lesz szex - Vicc Én igazán soha nem értettem meg, miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal...

Így horkol egy Afrikai fehérhasú törpesün

https://youtu.be/NSd3p3mlmhU Ő a sünink, Indygo. A bejegyzés további részében újabb videót találsz. 😉 Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Február 14 – Bálint (Valentin) nap

Ne feledd, a mai nap a szerelmesek ünnepe, ha van kivel töltened lepd meg egy kis aprósággal... Ha lánykérés esete áll fenn ezen a napon, akkor pedig itt egy oktató...

Csillagászati jelenségek naptára

Egészen fiatal korom óta érdekelt a csillagászat, a csillagászati jelenségek. Tűzgömbök, meteor rajok, Irídium felvillanás, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, Hold fázisok... Király Amanda a Csillagászat-kedvelők Facebook csoportból egy igazán hasznos naptárat hozott...

Szabályos sofőr – Vicc

Szabályos sofőr - Vicc Kisbusz megy az úton, megállítja a rendőr: - Gratulálok, a hónapban Ön az első, aki nem követett el szabálysértést! Ötvenezer forint jutalmat kap a rendőrségtől! -...

Félreértés – Vicc

Félreértés - Vicc Négy férfi beszélget: - Én a feleségemet havonta egyszer teszem a magamévá. - mondja az első. - Én havonta kétszer. - kontráz a második. - Én hetente...

Csapatmunka – Vicc

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 4 ember:Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akad egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni....

Szörnyű halál

Szörnyű halál Két barát beszélget a kocsmában. Azt mondja az egyik: - Hallottad, hogy Mike meghalt tegnap? - Nem, mi történt vele? - Tegnap épp a házunk előtt autózott, amikor...

A teknős és a nyúl (élőszereplős verseny)

A teknős és a nyúl (élőszereplős verseny) Ki ne ismerné La Fontaine - A teknős és a nyúl c. tanulságos meséjét, amikor is a hencegő nyúl elnyeri méltó jutalmát?! Nos,...

Stock fotózás alapok

Stock fotózás alapok Szeretsz fotózni? Jó képeket csinálsz? Internetszerte több, úgynevezett Mikro Stock fotó ügynökség működik több kevesebb sikerrel, ahol gyakorlatilag bárki feltöltheti és elfogadás után értékesítheti fotóit. Ezeken az...

Két szobor

Két szobor - Vicc Két szobor áll a parkban. Egyszer csak leszáll hozzájuk a jó tündér és azt mondja nekik: - Itt áltok már 100 éve, fél órára mozoghattok egy...

Törpesün utaztatás repülőn

Ez ismét egy rövid bejegyzés lesz, de egy igen érdekes videó jutott el hozzám, mégpedig az, hogy hogyan cserélnek gazdát kontinensek közt ezek a tüskés apróságok (Afrikai fehérhasú törpesünök és...

Home office tanácsok

Home Office - 8 Tipp hogyan csináld Van egy Youtuber, Buxbaum Barna, akinek a munkásságát néhány hónapja figyelemmel kísérem, nagyon jó videói vannak (és jelen blogom elkészítésében is rengeteget segítettek...

BÚÉK 2021

Ha a továbbra kattintasz akkor pedig megláthatod, hogy milyen egy részeg mókus. 🙂 Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Reuma

Reuma - Vicc Egy idős nénike megszólít egy férfit a postán: - Elnézést fiatalember, de megtenné nekem, hogy megírja ezt az üdvözlőlapot? Tudja, annyira gyötör a reuma, hogy nem tudok...

A bükki farkasok nyomában

Egyre gyakrabban lehet találkozni a Bükkben farkasok nyomaival (jómagam is találkoztam velük rövid időn belül többször is), ami örvendetes dolog. De kell e tartani tőlük? Hogyan viselkedjünk, ha farkassal találkozunk?...

Papagáj

Papagáj a kuplerájból - Vicc Az asszonyság elhatározza, papagájt szeretne a lakásba. El is meg egy állatkereskedésbe, ahol az eladó közli, csak egy papagája van, ami egy madame volt, és...

Magyarország területén található kastélyok

Magyarország területén található kastélyok Magyarország kilátói már megtalálhatók a blogomon, ma a kis hazánk területén épült kastélyok kerülnek közszemlére. Jómagam sem gondoltam volna, hogy ezen a 93030km2-en több, mint 400...

Magyarország kilátói egy térképen

Magyarország kilátói Ha szeretsz mindenféle magaslatra felmászni, akkor itt egy remek, Madár Béla által összeállított gyűjtemény a magyarországi kilátókról, mely több, mint 460 pontot tartalmaz. Köszönet érte! Olvasd tovább, oszd...

Globalizáció – vicc

Globalizáció - Vicc - Kérdés: Mi a globalizáció? - Válasz: Diana hercegnő halála - Kérdés: Mire alapozza a feltevését? Olvasd tovább, oszd meg, kommentelj...

Utazás a Naprendszerben – látványos alkalmazás

Solar System - ingyenes naprendszer és égbolt modell Ebben a posztomban szeretnék ajánlani egy igazán látványos alkalmazást (Solar System Scope), amely böngészőből vagy offline számítógépre letöltve is használható és elképesztően...

Visszatekintés – 2020

Ilyet még nem igazán írtam, nem is tudom, mi az ami érdekelhet, nem szeretnélek nyers adatokkal untatni, de valamiért úgy gondoltam, hogy néhány gondolatot és adatot megosztok 2020-ból és megemlítem...