Kategória
Geocaching megtalálásaim

Túrázás – alapok

Nos, nem is tudom hol kezdjem. Elég nagy fába vágtam a fejszém, amikor kitaláltam, hogy írok egy általános cikket a természetjárás (túrázás) alapjairól. Nagyon átfogó és összetett téma, de megpróbáltam a legérdekesebben és legérthetőbben leírni a legfontosabb tudnivalókat, tippeket, praktikákat. Jómagam főleg a hazai középhegységekbe (Bükk, Mátra, Zemplén) és a Tátrába szoktam járni, így az esetleges példák ezekhez a hegységekhez fognak kötődni.

Először is lássuk a különbségeket a kiránduló és a túrázó között.

A kiránduló alkalomszerűen, csoportosan (kizálólag napos, szép időben) veszi rá magát (családját, barátait, ismerőseit), hogy kimozduljon a természetbe. Nincs megfelelő felszerelése (melegítős, sportcipős, papucsos). Csak ismerkedik a természettel és kerüli a hosszú fárasztó meneteléseket, emelkedőket. Ameddig lehetséges autóval közelíti meg a kiszemelt helyszínt és sajnos sokan a szemetet sem a táskában viszik haza. Sajnos, időnként az útjelző- és az információs táblák is áldozatául esnek egy-egy csoportnak, de a közelmúltban felborított vadászlessel és fahíd rongálással is találkoztam.

Be szerettem volna illeszteni egy videót, de sajnos csak linkkel lehet megoldani, hogy onnan játsza ahonnan én szeretném, így ha érdekel egy rövid de velős kritika a híres 1979-es Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatból kattints ide.

 

A túrázó lehetőség szerint rendszeresen látogatja a természetet (egy kis szél vagy havazás sem rémíti meg). Hasonló fizikumú és felkészültségű társakkal vág neki a hegyeknek-völgyeknek, melyeket gondosan választ meg, céltudatosan közelít meg. Tiszteli, szereti és ismeri a természetet, melyet az évszaknak megfelelő felszerelésben jár.

 

Ez mind a saját véleményem, tapasztalatom és természetesen lehet a két típus közt átfedés.

 

És akkor most térjünk rá a lényegi dolgokra. Az első, ami a legfontosabb egy túrázónak az a felszerelése. Nem mindegy, hogy milyen évszakban, milyen időjárási körülmények közt indulunk útnak. Lássunk egy kis listát, hogy mi is az, amit különböző körülmények közt egy hosszabb túrára érdemes magunkkal cipelni:

 

Általános dolgok:

  • megfelelő túrazsák: kellő méretű, kényelmes, mindenféle időjárási viszonyok közt használható
  • megfelelő mennyiségű és minőségű étel: minőség alatt értendő, hogy egy akár 2-3 napos sátras túrán is elálljon, ne romoljon meg. Erre a konzervek és a száraz ételek a legmegfelelőbbek
  • kellő mennyiségű ital: legmegfelelőbb az ásványvíz vagy tea, az alkoholt lehetőleg hanyagoljuk (balesetet okozhat és kiszárítja a szervezetet),
  • éles bicska, vagy tokba csúsztatható kés
  • papír térkép, iránytű, tájoló, (túra) GPS
  • vész esetére tűzgyújtó eszköz, lehetőleg olyan amiben a víz sem tesz kárt és nedvesen is használható, pl. túraboltokban kapható magnézium tűzgyújtó
  • Kötszer, mivel bármikor elszenvedhetünk kisebb sérülést. Nem kell egy komplett ambulanciát magunkkal vinni, elég egy darab géz, egy doboz sebtapasz és egy csipesz, valamint ajánlatos egy kis tasak drogériákban kapható fertőtlenítő törlőkendő
  • naptej, kullancsriasztó
  • csoki 🙂 Egy nagyobb kaptató megmászása közben vagy azután jól jöhet egy adag energiabomba egy nagyobb szelet csoki személyében. Hihetetlenül gyorsan képes képes plusz energiát adni, ha éppen a tüdődet kiköpni készülsz
  • kamásli (télen vagy eső után / közben)
  • túrabot (én személy szerint nem használom, de idősebbeknek már nagy segítség)
  • elemlámpa
  • személyes okmányok, iratok

 

turacuccok1

 

Nyári ruházat:

  • Zárt, de jól szellőző túracipő vagy túrabakancs, ami kellően tartja a bokát és védi az esetleges kificamodástól (sportcipő, tűsarkú, szandál, papucs, mamusz felejtős)
  • Hosszú!!!!!! vékony, jól szellőző vászon nadrág, amely véd a naptól, rovaroktól és az esetleges sűrű aljnövényzettől
  • Póló, ing ami lehetőleg elvezeti az izzadságot, esetleg egy vékony pulcsi az esti hűs levegő ellen
  • Világos baseball sapka vagy hiker kalap a tűző nap ellen

 

Téli ruházat:

  • Mint a nyári, csak melegebb 🙂
  • Zárt, szellőző bakancs vagy hótaposó csizma vastag és lehetőleg legalább lábszárközépig érő gyapjú zoknival
  • Aláöltözet, aminél a legfontosabb a jó vízelvezetési képesség. Az alsó és felső aláöltözetnél is figyeljünk a pontos méretre a a kényelem miatt.
  • Meleg pamut vagy gyapjú ing
  • Szintén meleg gyapjú, pamut vagy polár pulóver
  • Megfelelő túrakabát (vízlepergetős ajánlott)
  • Kesztyű, sál, sapka, esetleg egy símaszk, ami egy hirtelen hóviharban jócskán javít a komfortérzeten

 

turacuccok2

 

Most, hogy minden szükséges dolog megvan, lássuk hogyan is induljunk neki a nagy világnak. A legfontosabb az információ gyűjtés. Nagyon sok weboldal foglalkozik túraútvonalak ajánlásával, leírásával, de mehetünk szervezett keretek közt is hivatásos túravezetővel (kezdőknek ezutóbbit javaslom).

Ha egyedül vagy kis csoporttal indulsz ismeretlen helyre, alaposan járj utána az éppen várható időjárásnak, látogatható-e az adott helyszín, vannak-e egyéb időszakos korlátozások. Ilyen lehet egy túraösvény karbantartása, felújítása, erdőrendezés, fakitermelés, lavina veszély, kőomlás vagy csuszamlás veszély, de ide tartozik a szervezett hajtóvadászat is. Ilyenkor, bizonyos területeket lezárnak a területet felügyelő hatóságok vagy szervezetek.

A domborzatot érdemes végigpásztázni a Google Earth műholdas felvételein és érdemes előre utánajárni a kalauzidőknek is. A kalauzidőt úgy érdemes nézni, hogy azok a folyamatos meneteléssel teljesíthető idők, tehát, ha megállunk gyönyörködni a természetben, fotózni, vagy enni egyet akkor értelemszerűen hosszabb lesz. Én személy szerint egy 15% plusz idővel szoktam számolni legalább, de magashegységben, mint például a Tátrában többel is érdemes.

 

idojaras

 

Szintén fontos dolog az időjárás. Manapság már 1-2 nappal előre jó eséllyel eltalálják az időjósok, hogy mire számíts. Kis hazánk középhegységei nem számítanak túl szeszélyesnek, de a Tátra ennek pont az ellentettje. Jómagam is tapasztaltam, hogyan tud szó szerint egyik percről a másikra 180 fokos fordulatot venni itt az idő. 2011-ben történt, hogy Ótátrafüred környékén túráztunk (ha jól emlékszem novemberben) és amikor elindultunk sütött a nap, lefelé a hegyről pedig irtózatos hóviharban jöttünk, ami gondolhatjátok nem volt túl kellemes. Szóval bárhová is indulsz érdemes alaposan áttanulmányozni az arra az időszakra érvényes időjárás előrejelzést és ítéletidő esetén alternatív program után nézni. (Hazai időjárás portálok: Met, Időkép, Köpönyeg Ausztria: Wetter Németország: wetterzentrale Szlovákia: Meteo Lengyelország: Meteoprog Világszerte: weather.com, Weatheronline, Accuweather, Mountain-forecast Lavina előrejelzés: Ausztria, Szlovákia)

Ami az időjárással kapcsolatos és veszély forrása lehet az a nyirkos, átázott ruházat és a szél. Főleg télen veszélyes ez a két tényező. Ha valami oknál fogva átázik a ruházat és nincs kéznél másik, akkor haladéktalanul tüzet kell gyújtani és megszárítani. Persze ezt csak akkor, amennyiben nem tudsz rövid időn belül lakott településre érni és segítséget kérni.

A szél pedig jelentősen ront a hőérzeten és nem kellő öltözék esetén gyors kihűlést okozhat, ami súlyos következményekkel járhat.

 

hoerzet

 

A következő fontos dolog, hogy kint a természet lágy ölén (különösen hegyvidéken), fokozottan figyelj oda nem csak a saját biztonságodra, de a túratársaidéra is. Nem szégyen jelezni a társaknak egy nehezen észrevehető, de egy esetleges balesetet előidéző tereptárgynál, csúszós szakasznál vagy egyéb veszélyforrásnál. A kijelölt túraútról ne térj le, mert lehet, hogy akaratodon kívül éppen egy védett növényt vagy állatot taposol össze. Arra is figyelj, hogy vannak olyan fokozottan védett területek, ahová csak külön engedéllyel szabad belépni. Ezen területek előtt minden esetben figyelmeztető tábla hívja fel erre a figyelmet, ha mégis belépsz komoly pénzbírságot kaphatsz a területet felügyelő erdésztől vagy a parkőrtől.

 

Ne hangoskodj, ne kiabálj, mert elijeszted a közelben tartózkodó madarakat és vadakat. A túrista azért megy a természetbe, hogy otthagyja a város zaját, madárcsiripelést halljon és egy vadállat felbukkanása és megfigyelése is egy élmény. Ne légy önmagad ellensége! Megfigyelni fantasztikus élmény!

 

A vadvirágok szépek. De csak az eredeti helyükön! Amellett, hogy nagy részük fokozottan védett és komoly pénzbüntetésre számíthat a lelkes gyűjtögető akár egy szálért is (egy kis lista az elrettentés érdekében), emellett otthon vázában nem tartósak. Órák alatt elhetrvadnak és lehet kidobni azokat. Ugye, hogy nem éri meg? Fákról, bokrokról se tépj le virágot, mert abból egyszer termés lenne, amivel vagy egy piros és ízletes almát gyilkolsz meg csírájában, vagy épp egy ritka növénytől vonsz meg szaporodási lehetőséget.

 

Az erdő rengeteg finomságot rejt, de ahogy mondani szokták, nem minden arany ami fénylik. Vannak finomságok, amiket ott helyben lehet, sőt érdemes is elfogyasztani. Ilyen a szamóca, a szeder, az áfonya vagy éppen a kökény. Vannak, amit nagyobb óvatossággal érdemes az asztalra tenni, ilyen például a medvehagyma amit nagyon könnyű összaetéveszteni a rendkívül mérgező Gyöngyvirággal (ami 2013-ban halálos áldozatot is követelt) valamint a gombák, amit kifejezetten csak hozzáértő gyűjtsön és érdemes átnézetni egy gombavizsgálóval a fazékba szánt gyűjteményt.

 

gyongymedve

 

Ami bement annak előbb-utóbb távoznia is kell. Ha az erdőben jön rád a szükség, mindenképpen a kijelölt úttól pár méterre tedd (ez az egyik eset, amikor megbocsátható a túraút elhagyása). Kis dolognál nincs gond, pláne férfiaknál, egy fa vagy egy bokor és kész. Hölgyeknél a használt papírzsepit egy a drogériákban kapható lezárható zacskóben kell(ene) gyűjteni és a megfelelő kukába kidobni. Nagy dolog esetén ajánlott egy kis gödröt ásni (ásó, lapát azért nem kell, csak kézzel egy pár centi mélyet) és abba végezni a halaszthatatlant és mivel manapság a lapulevél nem divat a papírzsepi meg idővel elbomlik, ebben az esetben azt is oda dobni, majd dolgod végeztével a gödröt gondosan betemetni. (Fenyvesben sürgősségi esetben, ha nincs papír a toboz is megteszi: egyik közeli ismerősöm személyes tapasztalata. 😀 Ahogy mondani szokták a szükség nagy úr.)

 

Az utolsó téma ezen cikk keretein belül a rovarok elleni védekezés. Kint a természetben tavasztól őszig teljesen természetes a rovarok jelenléte. Vannak kifejezetten szépek, vannak idegesítőek és vannak veszélyesek. Az utóbbi két kategória ellen a védekezés nem is annyira egyszerű. Az idegesítő rovarok, mint például a muslica, légy, bögöly nem veszélyesek, de rendkívül zavaróak tudnak lenni. A méhek és darazsak általánosságban véve nem emberevők, kerülnek bennünket, mégis évente hallani egy-két esetet, amikor emberre támadnak. Ezek nem a véletlen művei, az Európában őshonos méhek nem agresszívek, valami indoka mindig van a támadásoknak. A legtöbb esetben vagy az áll a háttérben, hogy megbolygatjuk (akár akarattal, akár akarat nélkül) az élőhelyüket és ezért támadnak. A másik leggyakoribb ok, bármely hihetetlen is, az illatok. Egy édes, markáns parfüm lehet, hogy neked kellemes, de egy rovarnak csalogató vagy éppen támadásra ösztönző lehet. Ha erdőbe készülsz nem  felétlenül jó ötlet a teljes Avon palettát magadra löttyintened, máskülönben viselheted a következményeit.

A két leghírhedtebb rovar a szúnyog és a kullancs. A szúnyog hazánkban tömegesen nem okoz betegséget, de meg tudja keseríteni az életed a csípéseivel. A kullancsokkal már más a helyzet, ezekkel a parazitákkal egy teljesen különálló, hosszabb cikkben foglalkozom, amit ide kattintva olvashatsz el.

 

Védekezni ellenük 100%-osan nem lehet. Kaphatók ugyan a drogériákban kullancs- és szúnyogriasztók, de ezek nem tántorítanak el minden egyedet és időnként újra fel kell vinni a bőr felületére. Ajánlatos (nekem bevált), a túra előtti napon, egy pár gerezd fokhagymát elfogyasztani, annak a bőrön való kipárolgása hatásos és egészséges. Továbbá gyógyszertárakban lehet kapni citromfű, menta vagy levendula olajat, amit vízzel keverve és permet szóróval felhordva a ruházatra és bőrre szintén hatásos, és természetes módja a védekezésnek. A citromos változat a bőr kiszáradását okozhatja és könnyebben leég a napon, így mindenképpen érdemes a hosszú, zárt ruházat viselete.

 

A túristák 10 parancsolata:

  1. Szeresd a természetet, és áhítattal lépj szentélyébe!

  2. Turistamezben is kultúrember maradj!

  3. Ne feledd, hogy turistához méltatlan magaviselettel a tu­ris­ta­ság ügyének ártasz!

  4. Ne élj vissza a vendégjoggal, és tiszteld mások vagyonát!

  5. Turistaútról le ne térj, tilos területen engedély nélkül ne járj!

  6. Légy vidám, de ne lármás: az erdőben ne a turisták, hanem a madarak énekeljenek!

  7. Tartsd tisztán a forrásokat, patakokat, pihenőket, és a hul­la­dé­kot rejtsd el!

  8. Égő tárgyat el ne dobj, erdőben tüzet ne rakj!

  9. Kíméld az erdő vadjait, gyümölcsfákról még virágot se sza­kíts!

  10. Becsüld turistatársadat s bajban el ne hagyd, mert az becs­te­lenség!

 

A cikk folytatásában a térképészeti alapokról és túrajelzésekről lesz szó hamarosan…

 

 

 

 

2657 Összes nézettség: 4 Mai nézettség: