Ki nevet a végén? (Ludo)

Szerintem 100-ból 99 ember tudja miről beszélek, ha felteszem a kérdést: Ki nevet a végén? Persze ezesetben nem várok rá választ, ugyais természetesen a nagy sikerű, egyszerű de nagyszerű társasjátékra gondolok, amivel családok ezrei ütötték el a hideg téli estéket a televízió és az internet ilyen fokú használata előtt, mint napjainkban.

A játék pont az egyszerűsége miatt volt olyan szórakoztató. Aki esetleg burokban nőtt volna fel és nem hallott még róla, röviden: A játék lényege, hogy adott egy játék tábla (4-6 játékos számára), minden játékosnak 4db bábu és egy dobókocka. A játékosok addig dobálták a kockát, míg 6-ost nem sikerült gurítani, amivel be lehetett lépni a játékba, és még egy alkalommal lehetett dobni. Belépés után mielőbb körbe kellett menni a pályán és beérni a (védett) házba lehetőleg úgy, hogy út közben minél több játékost kiüss, de téged ne üssenek ki. Ez 4 játékos esetében már akár 1 óránál hosszabb játékidőt, sok nagyi által sütött sütit és több pohár kakaót is igényelhetett, a játék közben pedig garantált volt a sok nevetés, szitkozódás, káröröm és esetleges sértődés, de ezért szerettük.

kinevetavegenEgyik nap eszembe jutott, hogy de jó is lenne, ha újra lehetne játszani vele akár telefonon is és egy rövid kutatás után több változatot is sikerült fellelnem, amiből most egy szimpla verziót mutatok be ami a legközelebb áll az eredeti (offline) játékhoz.

 

A GooglePlayen a “Ludo Parchis Classic Woodboard” névre hallgató ingyenes játékot választottam, mert ez a legegyszerűbb. Van mindenféle effektel ellátott ugrabugrálós, hanghatásokkal tarkított változat, de azok nekem nem adták meg azt az élményt amit ettől elvártam. Szóval a játék ingyenes és nem egészen 5Mb tárhelyet vesz igénybe ami manapság semmiség.

 

ludo1

 

Indítás után sallang mentes a felület, egy elegáns fa asztal hatású háttéren kiválaszthatod a játék opcióit. Beállíthatod hány játékos legyen, ebből mennyi ember és mennyi gép, beállíthatod a “varázs számot” ami ugyebár alapból a 6-os, kontrollálhatod a bábuk mozgásának sebességét lépés esetén. Az alsó két gombból az elsőn 2 lehetőség van ami nem más, mint a dobókocka effektje. Nagy kijelzős telefonon vagy tableten a Fling effektet érdemes használni, ami azt jelenti, hogy a dobókockát el kell dobni, vagyis ujjal egy jókorát kell taszítani rajta és a dobás így valósul meg. Kisebb kijelzőn a Touch effektet ajánlott használni, ekkor csak meg kell érinteni a kockát és helyben pörögve generál egy véletlenszerű számot.  A másik gomb a hangot állítja, a Sound On állapotban a kockának van hangja, a Muted módban pedig nincs. Ha mindent beállítottál a képernyő tetején a Play gombbal indíthatod a mókát.

 

ludo2

 

Innentől nincs más feladatod, mint hogy jól érezd magad és minden ellenfelet minél többször vissza küldj a körbe és a saját bábuid bejuttasd a házba (a háromszögbe).

 

ludo3

 

ludo4

 

ludo5

 

Amennyiben több bábuval is be vagy lépve egyszerre, akkor a dobások után kiválaszthatod, hogy melyikkel szeretnél lépni.

 

ludo6

 

Az egyetlen negatívum amit fel tudok hozni a program mellett, az a képernyő alján lévő reklámcsík ami ugyan holt teret foglal el és nem zavaró, de az abban megjelenő néhány átverős, ál-vírusirtós reklám már annál inkább. Persze ez nem a fejlesztő sara, csak valami rosszat is kellett írjak. 🙂

Az alkalmazás IDE kattintva érhető el!

2684 Összes nézettség: 2 Mai nézettség: